Peller Mariann, a csodás műsorvezető, sokak kedvence mesélt nekem az angyali csodáiról.

“Amikor baj van, az első, akit hívni szoktam, Mihály arkangyal, a Fényből.”

Mariannt 15 évvel ezelőtt, a testvérem korai szerelmeként ismertem meg. Akkoriban még zsenge kezdők voltunk, bontogattuk csak a szárnyainkat. A könyvírásnak még csak a csírája sem született meg bennem, ő pedig még csak akkor ízlelgette a Színművészeti Főiskola ötletét.

untitled_design_1.png

Emlékszem, hogy akkoriban rendszeresen jártunk a Főiskolára, Mariann testvérének, az Operettszínház egyik sztárjának, Peller Annának és osztálytársainak a vizsgaelőadásaira. Közöttük volt Nagy Sándor és Dolhai Attila is, egyszerűen imádtam őket. Vágyakozva figyeltem játékukat, akkor még nem sejtve, hogy a színház, a film, illetve az írás egy távoli országban, Ausztráliában az én életem része is lesz egyszer. Egyikünk sem gondolta volna, hogy egyszer én, mint írónő a könyvem kapcsán egy immáron közkedvelt, elismert műsorvezetőként fogok vele interjút készíteni.  

Talán meg se kellene kérdeznem igazán, hiszel-e az angyalokban, hiszen örömmel jöttél el egy angyal kommunikációs tanfolyamra velem 2016-ban. Mesélj, mi történt azóta?

Igen, egyértelműen hiszek az angyalokban. Időnként, ha meditatív állapotban vagyok, érezni szoktam a közelségüket, vagy legalábbis az őrangyalomét. Ilyenkor úgy képzelem, hogy mögém áll, és betakar a hatalmas, fehér szárnyaival , eláraszt a szeretet. Emberi alakot képzelek nekik, lágy esésű, szép, halvány színű, hosszú ruhákat, és szerintem fényesek. Amikor baj van, az első, akit hívni szoktam, Mihály arkangyal, a Fényből.

Amikor a műsoromat forgatom (Utazás a lelked körül c.), mindig megkérem őket, korán reggel, hogy legyenek jelen, tartsák nekünk tisztán a teret, tisztítsák a munkatársaimat és a vendégeimet. És amikor elkezdődik a beszélgetés, mindig érzem, hogy ott vannak, mert valami elkezd működni, valahogy pozitív energiák járnak át mindannyiunkat, akik ott vagyunk.

Gratulálok a műsorodhoz, fantasztikusat alkotsz minden egyes riportodban. Mondd, milyen hatással van ez a műsor a te életedre? 

Úgy gondolom, hogy ez tett rá a lelkem által kijelölt utamra. Amióta csinálom, harmónikusabb vagyok, békésebb a lelkem, mert érzem, hogy dolgom van ezzel.

Akkor itt meg is kérdezem, hogy mit gondolsz mi is a te fő életfeladatod, illetve küldetésed?

Azt hiszem, több is van. Az egyik biztosan az volt, hogy családot alapítsak, és gondoskodó, hűséges társ, feleség és édesanya legyek. Szerencsémre, a körülményeket megadta hozzá az Ég. A másik fő feladatom pedig az egész életemen át tartó tanulás, spirituális fejlődés, és ennek felvállalása a nagyközönség előtt. Ezzel adva erőt azoknak, akik hozzám hasonlóan titkolták ezirányú érdeklődésüket, tartva attól, hogy rosszindulatú megjegyzések céltáblájává váljanak. Szeretném hordozni a Fényt, ezen dolgozom, most már szinte teljes erőbedobással.

Akkor most kijelenthetem, hogy igazi fénytesók vagyunk, hiszen én is pont ezen vagyok.  könyvemmel én is a fényt szeretném közvetíteni.

Olvasom a könyvedet, ami tüneményes, lágy, mint amilyennek az angyali energiákat, képzelem, érzem. 

img_0538.jpg

Mit gondolsz a boldogságról? Te hogy érzed, boldog és kiegyensúlyozott ember vagy? Szereted önmagad?

Bár korábban nagyon jellemző volt rám a túlgondolkodás, rágörcsölés és aggodalmaskodás ,az utóbbi fél évben nagyon sokat javult a helyzet. Amikor elkezdeném ezt, általában segítséget kérek az Égieimtől (és ebben természetesen, benne vannak az angyalok is). Mostanra sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, és azt hiszem, nálam ez a boldogság kulcsa. A béke és a harmónia. Ha bennem ez van, akkor boldog vagyok. Mostanában kezdtem igazán elfogadni magam. A lelkemet és a testemet egyaránt. Azt hiszem, jó úton járok, de nem biztos, hogy a végére érek még ebben az életemben…

Szerinted egy lelki társa van-e egy embernek?

Dehogy. Az én hitem szerint a lelki társ nem feltétlenül egyenlő a szerelmünkkel, vagy a nagy ő-vel. A lelki társ azt jelenti számomra, hogy olyan lélek, akivel azonos lélekfejlettségi szinten vagyunk, és azonos lélek csoportban tanulunk, ezért sokszor, több életen át vagyunk egymás életének ilyen-olyan szereplői. Nekem a legtöbb lélektársam jóbarátom. A férjem nem is a lélektársam, hanem másfajta lélekközösség van közöttünk: ő a lángtársam. Úgy tanultam, hogy a lángtárs azt jelenti, hogy egyszerre teremtette Isten a lelkünket, ezért sok mindenben nagyon hasonlatosak vagyunk. Mint amikor tüzet csiholsz, kipattannak a kis szikrák. Ezek között, az egyszerre kipattanó, hasonló állapotban teremtetett, szikrák között voltunk mindketten.

1_1.jpg

Mit gondolsz, áldozata vagy-e a saját életednek, vagy szoros teremtői együttműködésben az égiekkel, te vagy a felelős a sorsodért?

Először is, ezt az életet, ezt a sorsot én magam, vagyis a lelkem választotta magának, azért, hogy a lehető legtöbbet fejlődhesse a fizikai élete során. Ezért egyértelmű számomra, hogy teremtek. Csodálatos bizonyíték nekem a műsorom, amelynek az ötlete a második várandósságom idején, egy hajnali, éberálom állapotban fogant meg a fejemben. Kellett legalább másfél év, de végül világra jöhetett, testet öltött. MI ez, ha nem teremtés? Azt hiszem, a legnehezebb mégis azt elfogadni, vagy akár felfogni, hogy mi magunk vagyunk felelősek a saját sorsunkért. És hogy a rossz azért van, hogy fejlődjünk általa.

Mit gondolsz az elmúlásról?

A váltástól tartok egy picit, de igazán nem félek a haláltól. Az odavezető úttól, esetleges komoly betegségtől, a magatehetetlenségtől vagy hirtelen, sokkoló balesettől jobban tartok. Igyekszem dolgozni azon, hogy csökkentsem a félelmeimet, mert azok sajnos valóban gúzsba kötnek. Úgy hiszem, a halálom után tudni fogom, merre induljak, a mennyország felé. De valószínű, egy darabig még igyekszem a Földön maradt szeretteim közelében maradni, és valahogy éreztetni velük, hogy szeretem őket, enyhíteni a bánatukat. 

És végül, egy angyalokról és démonokról szóló filmet megnéznél-e, illetve egy ilyen jellegű könyvet szívesen elolvasnál-e? Érdekelne-e, hogy hogyan is működnek ők a háttérben?

img_0020.jpg

Persze, nagyon szeretem ezt a témát. Bár a démonokat kevésbé csípem… 🙂

Köszönöm szépen a csodás  interjút, ígérem, fogod imádni a filmet, amit készítünk.

Berti M. Bagdi  

.

A könyv országszerte megvásárolható a könyvesboltokban. Online pedig

Facebook: Berti M Bagdi writer

Szia, Berti vagyok!

Akik ismernek azt mondják, az életem csupa szín és izgalom. Keresem az élet kis és nagy, logikus összefüggéseit.

Még több bejegyzés

Ez az oldal sütiket használ annak érdekében, hogy weboldalunk a lehető legjobb élményt nyújtsa. Bővebben »

Is It the next Da Vinci Code?

The Dance of the Souls will be launched soon.